Proaktív coaching

Képzeld el, hogy egy rohanós hétfői reggelen üzleti öltözetben (kiskosztüm/öltöny) beülsz az autódba, és indulnál a megszokott rutinod szerint köreidre. Azonban aznap -ott és akkor- nem látod a sebességedet, a megtett távolságot, a vízhőfokot, az üzemanyagállást, és egyáltalában semmit, amit jól megszoktál ahhoz, hogy biztonságosan és nyugodtan elérd aznapi célodat. Valami elromlott, a műszerfal sötét. Nincs visszajelzés, de a motor jár, mehetsz, szabad vagy. Mit teszel? Nyomaszt a sok tennivaló, a határidő, a partnerek várakozása, az aznapi feladatok. Esetleg a hátsó ülésen a gyerekeid az iskolatáskával lesik, na most mi lesz? Nincs halogatás, azonnali döntés kell.

A megérzéseidre hagyatkozol, gyorsan döntesz, és mész, bevállalod? Vagy netán elindulsz ugyan, de vezetés közben a sebességedet számolgatod az útjelző karók, és az idő mérésével? Vagy lesed a többieket? Nem is mersz elindulni, mert a tényekre hagyatkozol mindig, és folyamatosan a kijelzőket nézed egyébként is? Te hogyan vezeted az autódat, ha nem működnek benne a műszerek? El mersz indulni, vagy azonnal kiszállsz? Vagy már elég rutinos sofőr ahhoz, hogy így vezess akár hosszabb ideig? Jó, elfogadható ez így neked, netán külön élvezed? Mit tudsz ebből tanulni? Volt már hasonló élményben részed? Írásomban saját élmény inspirált, és egy fontos személyiségjegyre szeretném a figyelmet felhívni.

A személyiség, és a vezetői képességek fontos eleme, hogy intuitív módon, vagy netán analitikus módon hozol döntést ilyen helyzetben, elindulsz-e, és utána hogyan vezetsz. Esetleg hol így-hol úgy? Helyzetfüggő? Gondolkodtál már ezen?
Mi is az az intuíció? Amikor érzéseinkre hagyatkozunk. Amikor úgy tudunk dönteni, hogy nem gondolkodunk a miérten, képesek vagyunk analizáló gondolkodás nélkül is tudni, tudatalattinkból előhívni egy kérdésre a választ. Szinte az alapján döntjük el a kérdést, hogyan érinti személyiségünk magját. 

Az ember is bizonyos értelemben állatias ösztönlény, képes érezni egy döntésről, hogy helyes, vagy helytelen, azonban tudatával képes ösztönös döntéseit kontrollálni, felülírni. A tudásalapú társadalom mítoszában élünk, ahol az elemzés, a tények, az adatok mindenhatóságában hiszünk. Mindeközben az intuíció is jelen van, és olyan helyzetekben, amikor nincsenek adatok, nincs visszajelzés, nincs példakép, de mégis menni kell, csak az intuíció működik, legalábbis arra kell hagyatkozni. Az üzleti életben is sok olyan döntést kell meghozni, ahol a racionalitás csak korlátozottan működhet. Az innováció területén, egy új termék bevezetése során gyakran döntenek a döntéshozók megérzéseik alapján. Ez is tanulható, fejleszthető, és a mindennapi életben is segítségedre lehet. Egy rutinos sofőr, jó vezető, ötvözi a két módszert, és ösztönösen tud dönteni abban is, hogy mikor melyik működési módot választja. 

Tippek az intuíció fejlesztésére:
1. Vezess naplót. Írd le gondolataidat, akkor is, ha kevés a mondandód. Segít felnyitni a tudatalattidat.
2. Kapcsold ki a belső kritikust önmagadban. Kövesd a belső dialógusodat félelem nélkül.
3. Keress egy elvonulós helyet, ahol például zenével, irodalommal foglalkozhatsz, és közelebb kerülhetsz érzéseidhez.

„Az intuitív elme szent ajándék, a racionális elme hű szolga.
Létrehoztunk egy olyan társadalmat, amely tiszteli a szolgát, és elfelejtette az ajándékot.”-Einstein

Dr. Ölveczki Karolina írása

Forrás: https://www.psychologytoday.com/blog/the-intuitive-compass/201108/what-is-intuition-and-how-do-we-use-it

És amire csuklóból jön a válasz, mindenkinek arra van ideje, amire akar.

Mind coachként, mind magánemberként rengetegszer hallani. Ezt bizonyítja a magyar utakon tapasztalt folyamatos dudálás; a BKK-s, 5 percenként induló buszokra siető, másokat szinte felöklelő utasok; az ideges vásárlók a boltban; az utcán gyerekükkel üvöltöző szülők. Mindenki rohan, elfoglalt, és nincs 5 perce semmire. Beláthatjuk világunk felgyorsult, és mindent szélsebesen és hatékonyan kell intéznünk, ha azt akarjuk, hogy életünk egyenesben legyen.

De tényleg nincs időnk semmire?! Végig gondoltuk valaha, hogy mit is csinálunk pontosan egy nap folyamán? Készítettünk valaha egy napi időbeosztást magunknak, hogy pontosan milyen tevékenységekre mennyi időt szánunk?

A fent említett ideges emberek többsége valószínű nem, különben nem kapkodnának. Ezzel a módszerrel egy tréning során ismerkedtem meg, ami nem egy új keletű találmány, de lássuk be, az emberek töredéke végezhette el valaha ezt a gyakorlatot. Egyszerűen naplót készítesz, egy papírlapra leírod óráról órára, hogy mivel foglalkozol, és ki tudod szűrni az időrabló tevékenységeidet.

Időrabló tevékenységek lehetnek a teljesség igénye nélkül:

- TV-zés (híradó, reklámok stb.)

- sorozat nézés

- facebook

- chatelés

- hírek olvasása

- olyan emberekkel töltött több órás beszélgetés, akikkel nem szívesen találkozol, de nem tudsz nemet mondani, nehogy megsértődjön

- olyan telefonokat veszel fel, amik megszakítanak egy célirányos tevékenység kivitelezése közben

- stb.

Egyszerűen minden olyan cselekvés, ami nem a CÉLJAID felé visz!!!

Mi a célod? Mit szeretnél elérni? Mi az, ami boldoggá tesz?

Eléggé logikusnak tűnik, hogy erre szeretnéd a legtöbb időt szánni, hisz ettől leszel kiegyensúlyozott, elégedett, ettől veszed könnyebben az akadályokat az életben, hisz tudni fogod, hogy jó irányba haladsz a boldogság felé vezető úton.

Minden más csak IDŐPAZARLÁS! Az IDŐ pedig az ÉLET maga! Persze fontos az egyensúly, és a pihenésre, szórakozásra ugyanúgy időt kell szánni, annak is célja (regenerálódás, lazítás) van, de például a statisztikák által mutatott napi 4-5 óra TV-zést nem nevezhetjük pihenésnek, ahogy a napi szintű sörözéseket sem lazításnak. 

Mindenkinek tudni kell a saját céljait, és ennek megfelelően kialakítani az életét, a napirendjét.

„Az időhiány valójában a fontossági sorrend hiánya.”- Timothy Ferriss

És Neked mire van időd?

Ui. Köszönöm, hogy ennek a cikknek az elolvasására volt! J

Simon István life coach írása

Földi életünk egymásba kapcsolódó létszakaszok láncolata. E láncolatban minden egyes szem egyformán fontos. Ha bármelyik láncszem gyenge vagy szakadt, akkor a beleölelkezők nem tudnak hozzá megfelelően kapcsolódni, így a lánc nem lesz ép, harmonikus, teljes. A láncolatra, mint egészre tekintve mondhatjuk, hogy akkor érjük el a kiteljesedettség, a boldogság állapotát, ha ezeket az életszakaszokat az adott létidő kihívásaira megfelelően válaszolva, mintegy a léttel együtt mozdulva, együtt lélegezve éljük meg.

Mi emberek úgy működünk, mint az a hosszútávfutó, akinek a szeme előtt minden egyes lépésénél a célszalag képe lebeg. Akkor érzi majd igazán jól magát, amikor a dobogón állhat, s aztán következnek az újabb és újabb célszalagok. Hatalmas nagy futóverseny az életünk, melynek végső célja a boldogság megtalálása és tartós megélése. Közben pedig elfeledkezünk arról, hogy a boldogság ott van minden egyes lépésben, minden centiméteren, minden lélegzetvételben, mindenben, mindenkor, éppen ott, éppen akkor. Valójában az egész világegyetem ott van, ott „ólálkodik”, meghúzódván, arra várva, hogy ráeszméljünk és megéljük a pillanat teljességét. Hogy rátaláljunk arra, ami mindig is ott volt, megvolt. Arra, ami valójában vagyunk, magára a boldogságra.

Most még keressük szüntelen. Néha, jobb pillanatainkban meg-megvillan előttünk, olyankor földöntúli örömet érzünk. Aztán visszahuppanunk szürkeségként megélt valóságunkba. Újra és újra kitűzzük a célt: ekkor és ekkor, ha ez és ez megtörténik, ha ezt és ezt elérem, boldog leszek. De miért csak akkor? Miért ne lehetnénk már most boldogok? E pillanatban, útközben. Mert dönthetünk így is. Ahogyan egy kedves barátom tanácsolta a Caminora készülő ismerősének: „Aztán ne feledd el élvezni az utat!”Mert ahogyan Buddha mondta: „A boldogsághoz nem vezet út. Az út maga a boldogság.”

Ha a pillanatban rejlő örömet, békét, szeretetet képesek vagyunk megélni, akkor ez a kiteljesedettség újabb és újabb ép létláncszemeket szül, s akkor életünk végén, visszatekintve egy ép, szép, erős és fényes láncolatra láthatunk rá. Ekkor válik csak igazán szembetűnővé számunkra az, hogy mennyire felesleges a sietség, a boldogság kergetése, hiszen ebben a láncban, a létezés láncolatának minden egyes szemében ott van az egész, a teljesség, az univerzum, maga a boldogság.

Kiss Eszter írása

A könyv szerzője John C. Maxwell nemzetközileg elismert vezetési szakértő, oktató és coach, könyveiből több mint 21 millió példány fogyott világszerte. Dr. Maxwell az EQUIP és a John Maxwell Company szervezetek alapítója, ahol több mint 5 millió vezetőnek tartott képzést 174 országban.

Life coach szemüvegen keresztül olvasva könyvét volt egy rész, ami nagyon megragadta a figyelmemet. A szerző, aki immár 68 éves, visszatekint szakmai, emberi fejlődésére, és a következőket írja:

„Amikor először elindultam karrierem építésében, azt gondoltam, hogy embereknek segíteni annyit jelent, mint megváltoztatni őket. Így ki is jelöltem ezt magam számára, mint célkitűzés. Olyan üzeneteket szerettem volna átadni, úgy szerettem volna tanítani az embereket, hogy eközben egy magasabb életminőségre emeljem őket. Rengeteg tanácsot osztogattam. Fiatal voltam és idealista. Akkor még nem értettem meg, hogy az emberek nem azért fognak megváltozni, mert te azt akarod. Azért változnak meg, mert ők meg akarnak változni, és ez csak akkor fog megtörténni, amikor ők készek erre.”

Hát igen.

Erről szólna a coaching. Egyenrangú félként melléjük állni, és segíteni, hogy megtörténjen az a változás, amire ők vágynak, támogatni a felkészülésben, és abban, hogy ez valóban megtörténjen, akkor, amikor ők erre készen állnak.

A könyv mely 2015 októberében jelent meg (magyar nyelven sajnos még nem kapható), azt az üzenetet szeretné átadni, hogy éljünk szándékosan, legyünk a saját életrajzunk megírói, ne csak szenvedő alanyai saját életünknek. Szóljon ez a történet erősségeinkről, és ne csak próbálkozzunk, tegyünk azért, hogy életünknek jelentőséget, értelmet adjunk.

A jó szándék nem elég, tennünk kell ezért, hogy beírjuk a nevünket a saját életünk könyvébe. Szóval nem elég a jó szándék, de a szándékosság elengedhetetlen. Tehát akarnunk kell, meg kell terveznünk, tennünk kell érte, lehetőleg napi szinten.

A szándékosság kérdése talán negatív formában szokott megjelenni leginkább, amikor arra hivatkozunk, hogy bocsánat, nem volt szándékos. Ezt kellene megfordítani, és szándékosan keresni mi az, ami előre vihet. Elkezdeni feltenni magunknak kérdéseket, vagy ha ez eleinte nem megy, segíthet a kérdező-edző, a coach, akinek szakmai kötelessége, hogy segítsen kérdéseket feltenni, önmagunknak. De ami lényeges, itt nem állhatunk meg, a kérdésekből tettek lesznek, melyek előre visznek. És itt szintén van a könyvnek egy fontos üzenete: „Most tedd meg!” Ne halogass, ne kerülgesd a forró kását, tanuld meg legyőzni „tanult tehetetlenségedet”.

És ily módon minden esélyünk megvan arra, hogy megtörténjen velünk a hétköznapi csoda, hirtelen ötleteink támadnak, egyszercsak megtanulunk a megoldásra fókuszálni, és elkezdjük a jó dolgokat megtörténtté tenni.

Van egy érdekes idézet a könyvben: „A legtöbb ember nem túl magasra céloz, és elvéti a célt, hanem túl alacsonyra és beletalál.” Vagy még rosszabb, egyáltalán nem céloz sehová.

Célozzunk magasra, fedezzünk fel magunkban mindent, ami a cél felé visz, és tegyünk meg mindent azért, hogy ebben másokat is részesítsünk. A szerző szerint ekkor fog megtörténni velünk a csoda, minél inkább megosztjuk ezeket a belső kincseket, annál gazdagabbak leszünk. Minél gazdagabbak leszünk, annál többet tudunk adni, és íme, nyakig vagyunk egy pozitív spirálban, mely létformává válhat, és így épül fel egy jelentőségteljes élet.

De hogy senkit el ne ijesszen a dolog, van még egy fontos alcím a könyvben: „Kezdd kis dolgokkal, de higgy a nagyokban”, és ezen a ponton megint óriási segítség, ha van melletted valaki, aki hisz benned, aki azért van melletted, hogy támogasson, aki emberileg és szakmailag is azt az elhívatást érzi, hogy téged támogasson a cél elérésében. (Hát nem semmi, a mai időkben, amikor hemzsegnek körülöttünk és bennünk a „vámpírok”. És nyomják a szöveget – szándékosan, vagy mint egy betáplált programot – de túláradó „együttérzéssel”, hogy: „Ez neked sem fog sikerülni, hiszen nekem sem sikerült”.)

És ezek a kis dolgok ott kezdődnek, hogy kezdesz odafigyelni például a saját szókincsedre és észreveszed benne a „szószemetet”, mindazt, amivel saját magad húzod le. Maxwell arról számol be, hogy kihúzta szótárából még azt a „de” szócskát is, amivel minden előtte elhangzottat tagadunk.

„Igen, de ez mégis csak túlzás!” - mondhatná valaki, és lám így mentjük fel magunkat a tétlenség vádja alól is.

Zárszóként még továbbítanám a könyv Credo-jának egy részét:

• Higgy magadban!
• Higgy az embereidben!
• Higgy a küldetésedben!

Ámen.

Darabos József Attila

coach

Szerző: Holczmann Anita
 businesss coach

A legtöbben már meg sem lepődünk, ha kollégánk vagy ügyfelünk a világ másik végéről jelentkezik be egy online megbeszélésre. Sőt, azt is megszoktuk, hogy nem beszéljük egymás anyanyelvét. A multinacionális vállalatok elterjedésével ezek a helyzetek mindennapossá váltak.

Ennek joggal örülhetünk, hiszen munkakörnyezetünk színesebb, új nézőpontokat ismerhetünk meg és kihasználhatjuk a kulturák közötti szinergiákat. De a helyzetnek nyilvánvalóan megvannak a nehézségei is.

Egy idegen kultúrához való alkalmazkodás már egy rövid külföldi út során is gondot okozhat. Nem véletlenül alakult ki az angolszász világban a culture shock kifejezés. A nehézségek pedig hatványozódnak egy hosszabb távú munka- vagy üzleti kapcsolat során.

Kihívást jelentő helyzetek lehetnek:

         -  egy külföldi megbízatás 


         -  egy rövid külföldi üzleti út 


         -  munka multikulturális környezetben 


         -  együttműködés külföldi anyavállalattal, külföldi kollégákkal 


A coaching kiváló eszköz lehet arra, hogy segítse, támogassa az eltérő kultúrájú kollégák, üzletfelek együttműködését. 


Mi a kultúra? 
A kultúra egy adott közösség értékeinek, szabályainak, hagyományainak összessége. Egy olyan keretrendszer, mely a résztvevőknek biztonságot, stabilitást, kiszámíthatóságot nyújt, a kívülállók integrációját viszont megnehezítheti. 
Példák kulturális különbségekre 
A legalapvetőbb különbség az eltérő nyelv, ami talán a legnagyobb gátja a zökkenőmentes kommunikációnak. De számos más eltérés létezik. 
Geert Hofstede több dimenzió mentén viszgálta a kultúrák közötti különbségeket, melyek a különböző országokban működő vállalatok közötti különbségeket is magyarázhatják. Ezek alapján a következő megállapításokat tehetjük:

         -  Léteznek jellemzően individualista vagy kollektivista berendezkedésű társadalmak. 


         -  Bizonyos nemzetek jobban tűrik a bizonytalanságot, mások kifejezetten kerülik az ismeretlen, kockázatos helyzeteket. 


         -  Más lehet az időhöz fűződő viszonyunk – néhol szigorúan kezelik az időpontokat, határidőket, máshol lazábbak a keretek. 


         -  Van, ahol inkább hosszú távú célokban gondolkoznak, más társadalmakban ez kevésbé jellemző. 


         -  A férfi és női szerepek és érvényesülési lehetőségek is orszángonként eltérőek. 


         -  Ismerünk kifejezetten hierarchikus berendezkedésű országokat, máshol a társadalmi szintek és így a szervezeti struktúrák is jellemzően “laposabbak”. 
Minél nagyobb a saját kultúránk és a másik kultúra közötti eltérés, nyilvánvalóan annál nehezebb beilleszkedni az adott környezetbe. 


Érdemes minél több szempont mentén megvizsgálnunk a hasonlóságokat és eltéréseket, melyekre egy coaching ülés tökéletes alkalom lehet.

Sztereotípiák – tények vagy vélemények?

A sztereotípiák olyan kultúrákkal kapcsolatos hiedelmek és előítéletek, amelyek nem feltétlenül fedik a valóságot. A külföldi munkavállalók könnyen beleeshetnek abba a hibába, hogy ezen sztereotípiákat kivetítik munkatársaikra.

A coaching segíthet megkérdőjelezni a sztereotípiák helyességét, elkülöníteni a munkakörnyezetben fellelhető tényeket az előítéletektől.

Mi lehet a megoldás? Tudatosság, tudásvágy, tolerancia

A legjobb, ha saját kultúránkat és a fogadó ország kultúráját is adottnak tekintjük, hiszen ezeken változtatni nehéz és talán nem is kívánatos. Nagyon fontos viszont, hogy (fel)ismerjük a különbségeket és képesek legyünk tudatosan alkalmazkodni ezekhez.

Ebben nagy segítséget nyújhat a coaching, hiszen az eltérő nézőpontok elemzésére, tudatosítására számos eszköz áll rendelkezésre.

A tudatosságon túl az új környezethez való alkalmazkodás kulcsa a nyitottság az újra és tolerancia az eltérő nézetek iránt.

A coaching ülések alkalmával ezek az adottságok hatékonyan fejleszthetőek.

MultiKulti coaching

A coaching legfontosabb előnye, hogy lehetőséget teremt arra, hogy egy idegen kultúrába beilleszkedni próbáló munkavállaló megossza valakivel nehézségeit. Miközben tudatosítja saját érzéseit és attitüdjét, alkalma nyílik arra is, hogy végiggondolja az eltérő nézőpontokat. Meghatározhatóak azok a területek, ahol a saját kultúrája és a befogadó ország kultúrája között hasonlóságok vannak és azok is, ahol nagyok az eltérések. Utóbbiaknál akciótervet készíthetünk, mely segítheti, gyorsíthatja a beilleszkedést, alkalmazkodást.

Ha proaktívan közelítjük meg a helyzetet, és az ülésekre azelőtt kerül sor, hogy interkulturális konfliktusok adódnának, már a kezdetektől gyorsabbá válhat a beilleszkedés, nagyobb lehet a multikulturális munkacsoportok együttműködése és megelőzhetőek a komolyabb problémák, súrlódások.

Tipp:

Ha proaktívan szeretnénk készülni egy interkulturális kihívásra, nagy segítségünkre lehet a Hofstede Intézet által készített eszköz, mely elemzi, összehasonlítja az egyes országokat és kultúrákat: http://geert-hofstede.com/countries.html

Holczmann Anita
 businesss coach írása

www.proaktivitas.com